A 11. században számos reformmozgalom indult el a nyugati szerzetesség körében. Cîteaux* (Cistercium), a ciszterci élet bölcsője az egyik volt ezek közül. Az 1098-ban alapított új monostor első apátjai megalkuvás nélküli monasztikus életre vágytak, elindultak, hogy keressék Istent és találkozzanak Vele. Molesmes-i Szent Róbert, Szent Alberik és Harding Szent István, Szent Benedek Reguláját követve a radikális szegénység és egyszerűség útját járták.
A ciszterci szentek legismertebb, fényesen tündöklő csillaga, Clairvaux-i Szent Bernát (1090-1153). Szerzeteséletével, széleskörű látásával, fáradhatatlan szolgálatával, a Lélek által áttüzesedett írásaival és tanításaival, nem csak a ciszterci rend, hanem az egész keresztény világ meghatározó alakja lett, Isten szeretetének hiteles tanúja.
Míg a korábbi reformapátságok hatása ritkán terjedt túl a kezdeményező ország határain, addig a ciszterci reform, bár főként francia földön terjedt el, a XII. század közepére Európa minden országában jelen volt. Clairvaux-i Szent Bernát dinamikus egyéniségének is köszönhető, halálának évében (1153) már mintegy 350 monostor tartozott a rendhez.
* ejtsd: „szitó”
Magyarországon elsőként Cikádoron (a mai Bátaszék) telepedtek le ciszterciek 1142-ben. A nagy fellendülés III. Béla király alatt következett be. A Magyar Királyság területén 18 férfi és 4 női monostor létesült, ismertebbek: Zirc 1182, Pilis 1184, Szentgotthárd 1184, Pásztó 1191, Bélháromkút 1232.
A török hódoltság alatt a monostorok elnéptelenednek és tönkremennek. Az újraindulás a XVII.-XVIII. sz.-ban kezdődik, amikor a német apátságok szerzik meg a magyarországi monostorok birtokjogait. A „magyar nemzeti ébredés” eredménye, hogy a magyarországi apátságok egyesülnek és így a zirci apát viseli a pilis, pásztó és szentgotthárd apáti címét is.
A felvilágosodás hatására vesznek át a ciszterciek gimnáziumokat és kezdenek el tanítani: Eger 1779, Székesfehérvár és Pécs 1813, Baja 1881. A Zirci Apátság legfiatalabb gimnáziuma a budai, melyet 1912-ben alapítottak.
Az 1948-ban bekövetkezett államosításig a ciszterci gimnáziumokban magas fokú oktatás folyt. A Magyarországon feloszlatott ciszterci rend tagjai közül sokan Amerikába, menekültek, és ott új monostort alapítottak: Our Lady of Dallas Abbey 1955.
A kommunizmus bukása után az 1990-es évektől kapta vissza a Zirci Apátság a gimnáziumait, a bajai kivételével. A mi iskolánk 1997-ben indult újra.
A ciszterci szerzetesek Szent Benedek Regulája szerint élnek. A 6. században megfogalmazott életszabály mindennapi útmutató számukra abban, hogy „Krisztus szeretete elé semmit ne tegyenek”. A Regula egyensúlyos, rugalmas keretet ad a mindennapi élet kihívásainak leküzdésére, erősíti a kölcsönös segítés, az engedelmesség és a szeretet lelkét.
A ciszterci karizmát az egyszerűség jellemzi, amely átjárja az élet minden területét: épületek, liturgia, kapcsolatok, szolgálatok. Az egyszerűség segít felismerni és odafigyelni Isten jelenlétére, olyan környezetet teremteni, ahol a mindennapi élet csendjében megsejthetővé válik a szent.
A közösségi imádság a monasztikus szerzetesek számára a nap tengelye. Ehhez igazítják minden tevékenységüket, szolgálatukat, munkájukat, pihenésüket. A közösen végzett ünnepélyes zsolozsma által a szentmisében kiemelt módon megünnepelt húsvéti misztérium átjárja, megszenteli a világosság és a sötétség óráit. A sokféle szándékra felajánlott Isten-dicséret állhatatos közbenjárás a világért és benne minden emberért.
A Szentírás elmélkedő olvasása (lectio divina), az egyéni imádság, a csend a találkozás kiemelt helye a szerzetesek számára, ahol az odahallgatás, a befogadás, a készséges szív által növekedhetnek Istenben.
A közösségi élet elengedhetetlen része a ciszterci életútnak. Ebben a műhelyben tanulják nap mint nap úgy szeretni egymást, ahogyan Krisztus szereti őket. A „szeretet iskolájában” gyakorolják a türelmet, a megbocsátást, az alázatot, segítik egymást a hivatás útján. A szerzetesközösség az egyház mikrokozmosza, ahol mindenki egyenként hozzájárul az egészhez, erőt merít a közös imádságból, munkából és az élet mindennapi lehetőségeiből.
A ciszterciek a munkát nem pusztán szükségszerűségnek tekintik, hanem meghívásnak arra, hogy Istennel együtt dolgozzanak ebben a világban, ezért a világért. Sokféle tevékenységük, szellemi és fizikai munkájuk, amely megélhetésüket is szolgálja, apostoli küldetésként van jelen a világban, az üdvösség munkálásának eszköze, hogy minden ember találkozzon az evangélium jó hírével és eljusson Isten országának örömébe.
A ciszterci élet a teremtés iránti mély tiszteletet is magában foglalja. Szent Benedek tanítását követve a szerzetesek arra törekednek, hogy harmóniában éljenek a természettel, amely Isten szépségét és jóságát tükrözi. Ezáltal is mélyül hálájuk a Teremtő és a teremtés által kapott ajándékok iránt.
A vendégszeretet a ciszterci élet másik kulcsfontosságú eleme. Szent Benedek arra tanít, hogy a vendégekben magát Krisztust fogadják be. Amikor a monostorok megnyitják kapuikat azok előtt, akik lelki megújulásra vágynak, az egyszerűség és befogadás szellemében olyan helyet kínálnak a vendégeknek, ahol békére, Krisztus békéjére találnak. Ez a szolgálat nemcsak Istent dicsőíti, hanem segít mélyebben megérteni az igazi felebaráti szeretetet és együttérzést.
Gyümölcsoltó Boldogasszony Apátsága
Közösségünk élete a szerzetesrendek állami feloszlatása után öt évvel, 1955-ben Budapesten kezdődött el, titokban, egy albérleti lakásban.
Az egyházüldözés éveiben a nővérek hitük megélése miatt két ízben voltak börtönben, 1961-ben és 1966-ban. Évtizedekig kis közösségekként éltünk az ország több pontján. Jelenlétünk Kismaroson a 70-es évektől folyamatos. Az 1989-es rendszerváltás politikai fordulata után, a 90-es években itt épült fel az apátság.
Létünkkel, ciszterci életformánkkal hirdetjük és imáinkkal kérjük Istent, hogy minden egyes embert elérjen az Ő örök szeretete. A napunkat átszövő ünnepélyes zsolozsma, a csend, az igényes szellemi munka, a vendégfogadás, a ciszterci értékek továbbadásának missziója, a kétkezi munka, a gyümölcsfeldolgozás és a méhészet által is a ciszterciek „szeretet iskoláját” éljük meg.
Küldetésünk lényeges része a községben működő mozgásszervi orvosi rendelőnk.
Testvéri közösségi életünk egyszerű tanúságtétel arról, hogy „ahol szeretet és egyetértés van, ott az Isten.”
2024-ben a Ciszterci Iskolai Főhatóság támogatásával elindult egy spirituális szervezetfejlesztési projekt, melynek keretében a testvériskolák hittan munkaközösségeinek képviselőivel együtt kezdtünk el dolgozni. Ennek a közös munkának gyümölcseként először az identitásunkat, ciszterci értékvilágunkat határoztuk meg (zöld színű szavak), majd összevetettük a kismarosi nővérek Boldogasszony Háza Monostorának koncepciójával:
Drágakövekkel ékes lámpákkal díszítjük a templomainkat. Ám hiúságok hiúsága! Az egyház ragyog az épületeiben, de meghal a szegény emberek lelkében… Az Istenre kérlek titeket, hát nem szégyellitek magatokat mindezért? De legalább a kiadások miatt szégyenkeznétek!
Higgy annak, aki megtapasztalta, többet találsz az erdőkben, mint a könyveidben. Az erdők és a kavicsok sokkal többre tanítanak meg, mint a tudós mesterek.
Őrizzük meg mindenben a szív egyszerűségét, mert akkor tesszük igazán a jót.
Egyszerű az, ami mentes a fölösleges sallangoktól, felszínes külsőségektől, pazarlástól, a figyelmet a lényegről elterelő szemfényvesztéstől. Az egyszerű az természetes, és ezáltal közelebb visz a természethez, a teremtett világhoz. Nem gesztusokban és látszatokban gondolkodik, hanem őszinte, letisztult emberi kapcsolatokban és istenkapcsolatban.
Hol és hogyan tudunk tenni valamit az iskolában, vagy az iskolai programokon a teremtett világ megóvásáért, ökológiai lábnyomunk csökkentéséért? Tudjuk-e szeretni a betlehemi jászol szent igénytelenségét? Igyekszünk minőségi időt tölteni egymással, diákjainkkal a természetben, hogy kihasználjuk annak gyógyító erejét?
Az egyszerűség az a csendes fény, amelyben felismerünk téged Teremtőnk mindenben. Nevelj Urunk mindannyiunkat a szív és a lélek tiszta egyszerűségének megélésére, hogy ciszterci nagycsaládunk a Te jeleddé válhasson a világ számára!
Vágyjuk a rendszeres, becsületes önmagunkra tekintést és korrekciót, hogy visszatérjünk „saját helyünkre”, ahol a végtelen szeretet mindent megújít.
Hogy is volt az – kérded –, amikor elhagytál engem? Azt hiszem, hogy nem lábaim lépteivel, hanem szívem késztetése által történt. Nélküled akartam magamat birtokolni, végül veled együtt magamat is elveszítettem. Így lettem terhe önmagamnak. Felkelek hát és Atyámhoz megyek, s azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened (Lk 15,18).
Családias az, ahol otthon tudom magam érezni. Ahol személynek tekintjük egymást, és nem eszköznek, vagy a tömeg egy arctalan elemének. Ahol minél kevesebb szerepet kell játszanom, minél inkább bízhatok a másikban, minél inkább önmagam lehetek. Ahol meg merünk nyílni egymás előtt, ahol a hibáinkat sem kell rejtegetnünk. Ahol segítjük egymást, és számíthatunk egymásra.
Mennyire tudunk nyíltak, őszinték, elfogadók lenni? Ha ez nem megy, mi hiányzik még hozzá? Merjük-e megmutatni magunkat? A másik megmutathatja-e magát úgy, hogy nem ítéljük el, nem válik az, amit megosztó, pletykává? Mennyire figyelünk oda egymásra? Mennyire számíthatunk egymásra? Minek köszönhetően fejlődhetnénk még ebben?
Urunk, Istenünk, hálát adunk Neked a ciszterci nagycsalád ajándékáért, amelyben szereteted kézzelfoghatóvá válik. Áldd meg ezt a nagycsaládot, hogy a hitben, a reményben a szeretetben és a felelősségvállalásban növekedhessünk! Add, hogy otthonaink és iskoláink a béke, az elfogadás és a kölcsönös szolgálat helyei legyenek. Erősítsd meg a tanárokat és a szülőket hivatásukban, és vezess minden gyermeket, fiatalt, hogy bizalommal és örömmel járják életútjukat.
Az egymást gazdagító különbözőséget a mindent összefogó és éltető Szeretet formálja eggyé.
A mindenható Isten szeretetteljes gondoskodással fordul felénk úgy, hogy mindannyiunknak szüksége legyen a másikra. Azért, hogy ami belőlem hiányzik, de a másikban megvan, az az enyém is legyen. Így gondoskodik az Úr az alázatról, így gyarapszik a szeretet, s így valósul meg az egység.
Nem tudom belátni; hogyan lehet azt mondani valakiről, hogy él, mikor nem szereti azokat, akik környezetében vannak.
Szeretek, mert szeretek; szeretek, hogy szeressek.
A Közösség azt jelenti, hogy együtt többek vagyunk, mint külön-külön. Tapasztalatot jelent arról, hogy összetartozunk. Hogy számíthatunk egymásra, egymás segítségére, a közös örömre, és a nehézségben, szomorúságban az együttérzésre, megértésre, egymás mellett állásra. Vannak közös céljaink, közös ünnepeink, szokásaink, tudunk együtt nevetni, de együtt sírni is.
Meg tudjuk élni az iskolánkat közösségként? Mennyiben igen, és mennyiben nem? Mi az, ami már most megtart, összetart? Mi erősíthetné még jobban az összetartozást?
Szerető Istenünk, te önmagadban is közösségben létezel, és Szentlelked által a Te szentháromságos közösségedbe hívsz meg minket. Segíts bennünket, hogy közösségeink az ünneplés és a megbocsátás helyeként Téged tükrözzenek, és Hozzád vezessenek.
Isten megismeréséhez önmagad megismerése a lépcsőfok.
Ó Isten képmása, fontold meg nagyságodat, ragyogjon benne Alkotód képe. Egész magadat vesd bele önmagadnak és annak megismerésébe, akinek képmása vagy.
A bennünk élő Fényt a világosság gyermekeiként adjuk tovább, úgy, hogy ne tudja elhomályosítani a világ sötétsége.
Vegyétek észre: szemetekhez alkalmazkodott az örök világosság. Fedezzétek fel a fényt a földi lámpában, a napot a felhőkben, Istent az emberben. Vegyétek észre a gyenge cserépedényben – testetekben – az örök világosság fényességét és dicsőségének ragyogását.
Úton vagyunk, vagyis haladunk, van iránya, célja a napjainknak, az életünknek. Szeretnénk egyre közelebb kerülni a saját lényegünkhöz, az önismeretünkhöz, a kibontakozásunkhoz, a szeretni tudáshoz és Istenhez, aki mindennek a forrása, társa, ihletője és segítője, sőt, maga a cél.
Együttléteink mennyire visznek közelebb önmagunk megértéséhez, megismeréséhez? Mennyire tanítanak szeretni? A szolgálat, a feladatok, az imák, a lelkigyakorlatok miben visznek közelebb Istenhez, a személyes istenkapcsolathoz? Mi tudna ezen még többet lendíteni? Szervezünk zarándoklatokat?
Szerető Istenünk, vezess minket a valódivá válás útján! Add, hogy megvalósíthassuk a rólunk alkotott isteni álmot. Segíts, hogy igaz kapcsolatban legyünk önmagunkkal, embertársainkkal és Veled!
A ciszterci gimnáziumok is kísérletet tehetnek arra, hogy a világ (ugar) egy kis részét megműveljék, és a rábízottakat a veszélyektől, káros hatásoktól megvédve a keresztény/ciszterci értékek átadásával kibontakoztassák.
Az élet minden területén legyen jelen a józan mérték.
Ez az az erény, amely megóv bennünket mindenféle rossz mámortól, hogy semmiben sem túlzással, hanem mértékkel és megkülönböztetéssel cselekedjünk.
Az erények nem mások, mint rendezett érzelmek.
A megművelés mindaz, ami a növekedést segíti. Táplálás, gyomlálás, óvás, metszés, tisztítás, gyógyítás, szeretgetés. Egy iskolában, egy közösségben és egy lelki szolgálatban az ember, a gyermek, a fiatal növekedését, kibontakozását, gazdagodását, és gyümölcstermő képességének serkentését törekszünk elősegíteni.
Miben segítjük a ránkbízottak növekedését? Tudásban? Hitben? Szeretetben? Önismeretben? Másban? Milyen gyakorlatunk és magatartásunk járul ehhez hozzá? Milyen hiányokat tapasztalunk ezen a területen? Miben növekedünk mi magunk? Mi tudja ezt segíteni? Mi hiányzik?
Istenünk, Te megteremtetted nekünk a világot és ránk bíztad, hogy műveljük és őrizzük azt. Add, hogy felismerjük mi is része vagyunk a teremtésnek, és nem csupán a földet kell művelnünk, hanem önmagunkat is. Segítsd pedagógusainkat, hogy hitükkel, tanításukkal és életük példájával készítsék elő diákjaink szívét igéd befogadására.
Az első ajándék, amit Istentől kapunk, önmagunk vagyunk.
Ami a jó irányt és egyenességet illeti, az abban áll, hogy a szentek sem megjelenésükben, sem tartásukban, sem szavaikban, sem tetteikben nem mutatkoznak kétértelműnek, nyakatekertnek, képmutatónak.
Ha hiteles vagyok, azt mutatom, aki vagyok, nem azt, aki lenni szeretnék, vagy akinek látszani akarok. Aki hiteles, az úgy áll a másik elé, hogy tudja és mutatja, hogy küzdő ember sikerekkel és kudarcokkal, tudással és kételyekkel, bizonyosságokkal és tévedésekkel, erényekkel és bűnökkel.
Hitelesen és őszintén tudunk egymás, és a fiatalabbak elé állni? Tudunk őszintén és nyíltan beszélni nem csak a sikereinkről, hanem a nehézségeinkről is? Mi segíti ezt a közös munkánkban, szolgálatunkban, és mi nehezíti, akadályozza? Hogyan tudnánk egyénileg, és közösen is hitelesebbek lenni? Érzékelünk magunkban, a környezetünkben képmutatást? Mit tehetünk ez ellen?
Szentlélek, segítsd meg Leó pápánkat, a püspököket, a papokat, a szerzeteseket, az állami vezetőket, a ciszterci iskolák tanárait és diákjait, hogy merjünk őszintén törekedni a hitelességre, arra hogy ne akarjunk másnak mutatkozni, mint akik vagyunk, hogy szavaink legyenek összhangban tetteinkkel és a gondolatainkkal, és azt is merjük felvállalni, ha hibázunk, ha a saját korlátainkba ütközünk.
