Kalandozás Dallasban
Augusztus 12, hajnali 3 óra. Csörög a vekker. Félelemmel keveredett izgalommal nyomtuk ki az ébresztőt, majd alig néhány órával később már a repülőn ültünk, úton Párizsba. Egy rohanós átszállást követően, sikeresen elértük a gépünket, és tíz órával később már meg is érkeztünk Dallasba. Mint nemsokára megtudtuk, a csomagjainknak nem volt olyan sikeres a párizsi átszállásuk, mint nekünk, így hát csupán néhány holmival kezdtük meg egy hónapos kalandozásunkat az Amerikai Egyesült Államokban. Programokkal teli héttel fogadtak minket a dallasi diákok és családjaik.
Voltunk állatkertben, topgolfoztunk, és még egy bikarodeót is megnézhettünk,
mindezt csupán egy hét alatt. A következő hetekben sem vettünk vissza a tempóból,
sőt! Rögtön a második héten elkezdtük az iskolát. Szép lassan megismertük a
tanárainkat és az osztálytársainkat és beleszoktunk az ottani életbe. 5 hétig voltunk
kint, és minden héten új családhoz költöztünk, így 5+5 fantasztikus családot
ismerhettünk meg. Különféle vallásokkal, szokásokkal és egyéniségekkel
találkoztunk. Emellett rengeteg időt töltöttünk iskolai programokkal amikből külön
kiemelendők a gimnáziumi amerikai foci meccsek. Bár könnyűnek látszik ez egy
nagyon nehéz és veszélyes sport amit néha még nézni is félelmetes. Az a
szenvedély pedig, amit az iskola minden diákja - nem csak a játékosok! - érez az
amerikai foci iránt, elképesztő. Minden meccsnap ünnepnap volt az iskola számára.
Délutánonként és a hétvégéken pedig kipróbáltunk minden igazán amerikai, vagy
inkább igazán texasi elfoglaltságot. Jártunk a dallasi baseball csapat meccsén, a
Sixflags nevű, hatalmas vidámparkban, igazi, felnőtt amerikai foci meccsen, és
meglátogattuk - az ottaniak elmondása szerint a legamerikaibb helyet - a Buc'ees-t.
Ami viszont talán magyar diákként talán a legkülönlegesebb élmény volt számunkra,
hogy volt lehetőségünk beszélgetni Bernát atyával és Gyula atyával, akik az utolsó
magyar atyák a monostorban. Elképesztő volt azt hallani, hogy milyen fontos nekik
még mindig a magyar identitásuk, az ott töltött éveik és az ott szerzett emlékeik, és
milyen tökéletesen beszélik az anyanyelvüket még ennyi év után is. Összességében
egy kalandokkal és élményekkel teli hónapot tudunk magunk mögött ami örök emlék
marad.
Ezúton szeretnénk megköszönni Fr. Augustinnak, Fr. Ambrosenak, Fr. Paulnak,
minden ottani tanárunknak és a dallasi diákoknak, hogy részesei lehettünk ennek a
csodálatos élménynek.
Binder Botond 12.B, Szigetvári Demeter 12.C
