Legyél te is Mikulás! Karácsonyi cipősdoboz akció

  Kedves Szülők!

  

Idén is elérkezett az adventi időszak, amikor iskolánk több gyűjtést is szervez a rászorulóknak. Az ukrajnai háború és az infláció miatt ebben az évben is nagy szükség van segítségre. A Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve az 5-6. osztályok Gyulaj óvodásainak és általános iskolásainak gyűjtenek, míg a 7-12. évfolyamot arra kérjük, hogy Kárpátalja időseinek állítsanak össze egy-egy cipősdobozt. A fogadó szervezet jelezte, hogy az idősek elhagyatva élnek és gyakorlatilag magányosan töltik a karácsonyi ünnepeket. Idén őket támogatjuk. 



Az ajándékok összeállításához a tájékoztatót a csatolmányban találják. A gyerekek párban készítenek egy-egy dobozt. A megnövekedett igények miatt nagyon köszönjük, ha többen egyénileg is hoznak be doboz felajánlásokat.  Az akcióban természetesen csak azok vegyenek részt, akiknek ez nem okoz nehézséget.

 

Idén tehát a következő gyűjtésekkel lehet támogatni a rászorultakat:

 

1.      Legyél te is Mikulás! A monori mélyszegénységben élő gyerekeknek lehet segíteni. Ezt az akciót csak tájékoztatásul küldöm a szülőknek, a gyerekek felajánlásait várjuk a kapunál december 1-3. között reggel. Csokoládét vagy egyéb édességet, mogyorót, diót aszalt gyümölcsöt müzli szeretet gyűjtünk, amiről a gyermeke szívesen lemond egy szegény fiatal javára. Köszönjük, ha bátorítják erre a gyermekeiket.

 

2.      Cipősdoboz akció- dobozok leadása:

főgimnázium december 8-10.

algimnázium december 10-12. 

 

3.      A Szent László Társulattal ebben az évben is megszervezzük az Összetartozásunk ajándékai gyűjtést a határon túli gyermekotthonok, szórványközösségek részére. December 8. és 12. között az aulában lévő két nagy dobozba a következő adományokat várjuk:

tartós édesség, tartós élelmiszer adományokat, valamint mesekönyveket, társasjátékokat! Használt ruhát, plüss állatot nem gyűjtünk.

 

 

Jó készülődést és csendes elmélyülést kívánok az adventi időszakra!

 

 

Budapest, 2025. 11. 27.                                              Üdvözlettel:   Kováts Beatrix

                                                                                                    nevelési igazgatóhelyettes 

 

Az ajándékok összeállításához a tájékoztató

2025.12.02