Legkedveltebb konyhásnéni - szavazás

Legkedveltebb konyhásnéni - szavazás
Pinczés Katalin a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium közösségének egyik lelket adó pillére.
 


Konyhavezetőként naponta több mint 700 diák és dolgozó étkezéséért felel, ami önmagában is embert próbáló feladat. Kati ezt a monumentális munkát egy karmester magabiztosságával és egy művész alázatával végzi, szívvel-lélekkel dolgozik a közösségért.
Kati nem csupán ételt ad, hanem figyelmet is. A legtöbb diákot név szerint ismeri, akiknek a mosolya vagy épp gondterhelt arca nem kerüli el figyelmét; a gyerekek bármikor fordulhatnak hozzá egy jó szóért vagy bátorító pillantásért.
Vezetőként is a harmóniát teremti meg. Csapata nem pusztán egy munkaközösség, hanem egy családias hangulatú, összetartó csapat, ahol a közös cél és a jókedv kéz a kézben járnak. Képes a legfárasztóbb napokba is fényt és nevetést csempészni, példát mutatva emberségből és elhivatottságból.
Iskolánkban 2025-ben bevezetésre került, ételhulladék mennyiségének csökkentését célzó önkiszolgáló étkeztetés kidolgozásában, gyakorlati megvalósításában aktívan részt vett. A bevezetést követő időszakban felmerülő problémákat kreatívan és gyorsan orvosolta, azóta is tevékenyen vesz részt a zökkenőmentes üzemeltetésben.
Pinczés Katalin lényéből fakadó derű és kimeríthetetlen pozitivitás áthatja az egész iskolát. Ő az, aki a mindennapi pörgésben a nyugalmat és az otthon melegét jelenti számunkra. Szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen, emberi értékei pedig felbecsülhetetlenek. 
 
 
 
2025.11.12