Diákakadémia – Mestermunka verseny eredményei, 2014.

Diákakadémia – Mestermunka verseny eredményei, 2014.
 "Fizika, a Jolly joker" -  prezentációs csapatverseny és írásbeli pályamunkák értékelése a tovább gomb után.


 
 
 
 
 

DIÁKAKADÉMIA - Mestermunka 2014.

„Fizika, a Jolly joker”

Írásbeli pályaművek értékelése

 

A díjazás rövid indoklása

Az írásbeli pályaművek értékelésénél a zsűri a „szokásos” szempontokon kívül,  (tartalom, téma kidolgozottsága, stílus, formai követelmények, nyelvhelyesség, összhatás, következtetések, felhasznált irodalom, stb.) nyomatékkal és nagy örömmel vette figyelembe a pályázók önálló ötleteit is.

A díjazott diákok többsége, munkájába egyéni elképzeléseit is érvényesítette, önálló kutatómunkát végzett választott témájában, saját eszköz készítésével, kísérletek elvégzésével és értelmezésével, személyes véleményének, tapasztalatainak megosztásával tette értékesebbé pályázatát. Néhányan  fölvették a kapcsolatot a témájukban járatos szakemberekkel (szeizmológus, orvos, vagy akár versenyvitorlázó) és ezen együttműködésből származó tapasztalatok leírásával nagyon komoly színvonalú pályaművek születtek még az algimnazisták körében is.

 

Algimnázium

  1. helyezés:

Barsi Márk 7.c                       „Földrengések, szeizmográf”  c. munkája

  1. helyezés:

Sótonyi Botond 7.c    „Fizika a vitorlázásban”  c. munkája

  1. helyezés megosztva:

Kalabay László 6.a     „A szivárvány színei – a tűzijáték” c. munkája

és

Endrédy Balázs 7.c    „A tér és az idő változtatásának kísérletei

az irodalomban”   c. munkája

 

A zsűri különdíját kapták:

Endrédy Balázs 7.c  „Az örök élet titka” c. kisregényéért,

valamint

Jábor Máté, Kapus Ádám, Barsi Márk és Tatai Gergyely 7.c (Róma csapat)

„Machinae Romanorum” c. prezentációs és írásbeli csapatmunkájáért

 

Főgimnázium

  1. helyezés

Csonka Veronika 11.a           „Orvosi diagnosztikai eszközök alkalmazása

egy kisgyermek tumoros betegsége kapcsán” c. munkája

  1. helyezés

Kalabay Márton 10.a „Láthatóvá tenni a láthatatlant” c. munkája

 

  1. helyezés

Csillag Balázs 11.d    „A természettudomány és az erkölcsi felelősség

                       kérdése Dürenmatt: A fizikusok című drámájában” c. munkájával

 

 

 

 

DIÁKAKADÉMIA - Mestermunka 2014.

„Fizika, a Jolly joker”

Prezentációs csapatverseny döntőjének eredményei

2014. május 7.

 

A zsűri értékelési szempontjai az alábbiak voltak:

-          előadásmód (retorika, érthetőség)

-          tudományos szakszerűség

-          csapatmunka

-          PPT, bemutató színvonala

-          előadás arányai, téma- és időtartás

-          érdekesség

 

Algimnázium

  1. helyezés

8.b/8. Neonzöld csapat, tagjai: Barta Luca, Müller Réka és Karagich Bálint

„Machinae Romanorum - gépezetek, technikai találmányok, melyek naggyá tették a Római Birodalmat” c. előadásukkal

 

  1. helyezés

7.b/3. csapat, tagjai: Jankovics Ákos, Mezgár Botond és Steffler Máté

„Machinae Romanorum - gépezetek, technikai találmányok, melyek naggyá tették a Római Birodalmat” c. előadásukkal

 

  1. helyezés

8.b/7. The big apple csapat, tagjai: Baker Dániel, Karagich Bálint és Mozol Kristóf

„Kis fizikusok” Mutass be egyszerű fizikai kísérletet a választott idegen nyelven! – angol nyelvű kísérleti bemutatójukkal

 

A zsűri különdíját kapták:

6.b/1. Baglyok csapata, tagjai: Révai Paula, Skorcov Noémi, Tarnai Anna és Tóth Imola

valamint

7.c/3. csapat, tagjai: Bálint Júlia, Dávid Anna, Güttler Emma és Langer Kinga

„Kis fizikusok” Mutass be egyszerű fizikai kísérletet a választott idegen nyelven! – angol és német nyelvű kísérleti bemutatóikért

 

Főgimnázium

  1. helyezés

10.b/1. Ohm I God csapat, tagjai: Csizmadia Benedek, Gerencsér Anna és Kasza Bence

„Kis fizikusok” Mutass be egyszerű fizikai kísérletet a választott idegen nyelven! – angol nyelvű kísérleti bemutatójukkal

 

  1. helyezés

11.b/5.  3 grácia csapat, tagjai: Konrád Melinda, Oldal Judit és Szlanka Eszter

„A szivárvány színei a tűzijáték készítéstől, a színes virágokon át a kaméleonig.

A színek szerepe és kialakulásának okai” c. előadásukkal

 

 

 

  1. helyezés

10.b/2. Tre amici csapat, tagjai: Borsos Brigitta, Gerencsér Anna és Panda Franciska

„Hétköznapjaink találmányai és feltalálói” Mutass be egy, a hétköznapokban használt egyszerű találmányt és feltalálóját a választott idegen nyelven! – olasz nyelvű bemutatójukért

 

A zsűri különdíját kapták:

10.a/3. csapat, tagjai: Antalóczy Levente, Fenyősi Zoltán és Szijártó Lőrinc

„Az égi mechanika professzora – Szebehely Győző ciszterci öregdiák élete és munkásága” c. előadásukért

valamint

10.d/1. Vándorok csapata, tagjai: Bódy Anna, Paller Nóra és Wagner Rita

„Kísérletek a tér és az idő kereteinek meghaladására az irodalomban (választott művek alapján)” c. előadásukért.

 

A verseny zsűrijének tagjai voltak:

 


Algimnáziumi zsűritagok

Lőrincz Éva  elnök

Auer Tamás

Ónodi Szabó Krisztina

Illyés Erika

Thuróczy Éva

Vas Zoltán

Eigner Judit

 

valamint Szijártó Márton és Matlák János testnevelő kollégák a sportfizika témákban.

 

Főgimnáziumi zsűritagok

Barlay Bence  elnök

Kováts Beatrix

Szkaliczki Örs O.Cist.

Simonkayné Szabolcs Júlia

Posta István

Perczel Tamás

Molnár Gábor

Klemencz Zsuzsanna

 


 

 

A verseny díjazása

 

Fődíj
Az  I. helyezett algimnazista és főgimnazista csapatok, valamint az egyéni, írásbeli pályamunkák győzteseinek díja:

"Természettudományos kalandnap", melynek programjait az általunk felajánlott lehetőségek közül a győztes diákok választhatják ki. Az elnyert iskolai szabadnapra (a tanév végéig bezárólag fogjuk kiválasztani), a következő programokból lehet választani:

- Csodák Palotája (kísérleti bemutató és minden eszköz kipróbálása...)

- természettudományos bűvészbemutató (különleges varázstrükkök a fizika és a pszichológia eszköztárával)

- Csillebérci kalandpark

- Elektrotechnikai Múzeum interaktív kiállítása

- szabaduló szoba (labirintus, különleges akadályverseny és csapatépítés).

Ezeket a győztes diákok is kiegészíthetik ötleteikkel.

Az ebédet az Újbuda Terasz étterem jóvoltából finom fogásokkal költhetjük majd el.

 

II. díjak

Újbuda Terasz étterem vacsorameghívása a csapatok számára (20.000.-Ft értékben), ill. az írásbeli, egyéni II. helyezettek számára is (10.000.-Ft értékben).

III. díjak

Jutalomkönyvek a verseny témáival kapcsolatban.

 

Különdíjak

Jutalomkönyvek, ill. hatalmas fagyizás és sütizés a szponzorunk cukrászdájában.

Diákakadémia – Mestermunka 2014. - Fizika a Jolly joker!

döntőbe jutott csapatok – algimnázium

 

 

csapattagok

választott téma

 

 

száma

 

címe

 

 

Steffler Máté

Mezgár Botond

Jankovics Ákos

 

7.

latin

Machinae Romanorum (gépezetek, technikai találmányok, melyek naggyá tették a Római Birodalmat)

 

csapat neve:      7.b/3.                                                                                             
 

 

Karagich Bálint

Müller Réka

Barta Luca

 

7.

latin

Machinae Romanorum (gépezetek, technikai találmányok, melyek naggyá tették a Római Birodalmat)

 

 

csapat neve (osztálya) :  8.b/8. Neonzöld                                                              

 

 

 

Csépe Álmos

Kerkovits Gergely

 

 

 

1.

hittan

Fizikai jelenségek a Bibliában

 

csapat neve:      7.b/6.                                                                                                    

 

 

Müller Réka

Godányi Dávid

Heim Domonkos

 

6.

term.

búvár

Láthatóvá tenni a láthatatlant! Orvosi diagnosztika: elektormikroszkóp, röntgenfelvételek, radioaktív nyomjelzés, EKG, EEG, CT, MRI, PET

 

 

csapat neve:      8.b/4.                                                                                             

 

 

 

Horváth Réka

Tóth Viktória

Jankovics Eszter

 

5.

term.

búvár

A szivárvány színei a tűzijáték készítéstől, a színes virágokon át a kaméleonig. A színek szerepe és kialakulásának okai.

 

 

csapat neve:      7.c/1.                                                                                             
 

 

Dávid Anna

Güttler Emma

Langer Kinga

Bálint Júlia

 

8.

 

angol

„Kis fizikusok”Mutass be egy egyszerű fizikai kísérletet a választott idegen nyelven!

 

csapat neve:      7.c/3.                                                                                             

 

 

Mozol Kristóf

Baker Dániel

Karagich Bálint

 

8.

 

angol

„Kis fizikusok”Mutass be egy egyszerű fizikai kísérletet a választott idegen nyelven!

 

csapat neve (osztálya) : 8.b/7. The big apple                                                        

 

 

 

Hegyi Márton

Homola Benedek

Mocsáry Tamás

 

25.

sport

Erőközlések fizikája a labdajátékokban

 

 

csapat neve:      7.c/5.                                                                                             
 

 

                                                 

 

Diákakadémia – Mestermunka 2014. - Fizika a Jolly joker!

döntőbe jutott csapatok - főgimnázium

 

csapattagok

választott téma

 

száma

 

címe

 

Szabó Péter

Kosik András

Márton Rege

Gyuricska Miklós

13.

történe-lem

Híres feltalálók hatása a történelem menetére

(Newton, Pascal, Einstein, Teller Ede)

 

csapat neve (osztálya) : 11.d/6. EZ                                                                
 

 

Tribrunner

Ralf

Bujdosó

Márton

Barta

Benedek

 

12.

történe-lem

Fizikai találmányok szerepe a háborúkban a középkortól napjainkig

 

 

csapat neve (osztálya) : 9.c/2.                                                                              

 

 

Parditka Kristóf

 

Koós Áron

Pásztor Dominik

Bodor Lili

2.

hittan

Galileo Galilei élete és munkássága – egy pápai rehabilitáció érdekes története

 

csapat neve (osztálya) :      10.a/2.                                                                        

 

 

Szabó Péter

Márton Rege

Kreschka Júlia

 

6.

term.

búvár

Láthatóvá tenni a láthatatlant! Orvosi diagnosztika: elektormikroszkóp, röntgenfelvételek, radioaktív nyomjelzés, EKG, EEG, CT, MRI, PET

 

csapat neve (osztálya) :  11.d/3. AZ                                                                      
 

 

Cseh Zsuzsanna

Both Panka

Hajdu Attila

Györkös Áron

5.

term.

búvár

A szivárvány színei a tűzijáték készítéstől, a színes virágokon át a kaméleonig. A színek szerepe és kialakulásának okai

 

csapat neve (osztálya) : 11.abc/5. Áron és a haverok                                          
 

 

Oldal Judit

Konrád Melinda

Szlanka Eszter

 

5.

term.

búvár

A szivárvány színei a tűzijáték készítéstől, a színes virágokon át a kaméleonig. A színek szerepe és kialakulásának okai

 

csapat neve (osztálya) : 11.b/5.  3 grácia                                                               
 

 

Kasza Bence

Csizmadia Benedek

Gerencsér Anna

 

8.

angol

„Kis fizikusok”Mutass be egy egyszerű fizikai kísérletet a választott idegen nyelven!

csapat neve (osztálya) :  10.b/1. Ohm I God                                                               

 

 

csapattagok

választott téma

 

száma

 

címe

 

Györkös Áron 11.b

Walton Fülöp 11.a

Pásztor Boldizsár 11.b

 

8.

 

OLASZ

„Kis fizikusok”Mutass be egy egyszerű fizikai kísérletet a választott idegen nyelven!

csapat neve (osztálya) :    11.b-11.a/1. Zsíroskenyér                                                   

 

Gerencsér Anna

Panda Franciska

Borsos Brigitta

 

9.

 

OLASZ

„Hétköznapjaink nagy találmányai és feltalálói”

Mutass be egy, a hétköznapokban használt egyszerű találmányt és feltalálóját a választott idegen nyelven!

csapat neve (osztálya) :   10.b/2. Tre amici                                                                  

 

Paller Nóra

Bódy Anna

 

 

19.

irodalom

Kísérletek a tér és az idő kereteinek meghaladására az irodalomban (választott művek alapján)

csapat neve (osztálya) :  10.d/ 1. Vándorok                                       

 

Pál Csaba

 

Sülyi Viktor

Adamis Tamás

Kalabay Márton

27.

sport

Torna, vagy úszás fizikája

csapat neve (osztálya):      10.a/7.                                                                          

 

                                   

 

Döntős csapatok száma összesen:

algimnáziumból:         8 csapat

főgimnáziumból:  11 csapat

 

Különdíjra javasolva:

csapattagok

választott téma

száma

 

címe

Révai Paula

Skorcov Noémi

Tarnai Anna

Tóth Imola

8.

német

+angol

„Kis fizikusok”Mutass be egy egyszerű fizikai kísérletet a választott idegen nyelven!

csapat neve (osztálya) :    6.b/1. Baglyok                                                                      
 

 

Fenyősi Zoltán

Antalóczy Levente

Szijártó Lőrinc

 

4.

term.

búvár

Az égi mechanika professzora – Szebehely Győző ciszterci öregdiák élete és munkásága

 

 

csapat neve (osztálya):      10.a/3.                                                                           
 

 

                                   

Kvízek letölthető formában:

Algimnázium: angol-német megoldások

Algimnázium: latin-hittan-olasz megoldások

Algimnázium: természetbúvár-sport megoldások

Főgimnázium: angol-olasz megoldások

Főgimnázium: hittan-történelem-irodalom megoldások

Főgimnázium: természetbúvár megoldások

 

A döntős csapatok által összeállított kvízkérdések legjobb  megoldói az alábbi csapatok voltak:

Algimnázium

 Természetbúvár – Sport
Jábor Máté, Endrédy Balázs, Kapus Ádám, Sótonyi Botond (7.c)
és
Turi Andor, Horváth Benedek, Horváth Gergely, Pisák Levente (8.b)
 
Angol – Német
Barsi Márk, Jábor Máté, Endrédy Balázs, Kapus Ádám, Sótonyi Botond (7.c)
és
Csákay Domonkos, Uzonyi Ákos, Varga Sebestyén, Löfler Benedek (8.a)
 
Latin – Hittan – Olasz
Csonka Gabriella, Müller Réka, Barta Luca, Baker Dániel (8.b)
 
Főgimnázium
 
Természetbúvár
Kerkovits Kinga, Mérő Dávid, Thuránszky Nóra, Lengyel Mariann, Gyurcsovics Noémi (11.a)
 
Angol – Olasz
Sándor Anna, Pisák Flóra, Várallyay Nóra, Kovács Kriszti, Bodor Nóra (10.b)
 
Hittan – Irodalom – Történelem
Csorba Júlia, Pintér Katalin, Tóth Zsuzsanna, Bánki Dóri, Godányi Hajnalka (11.a)
 
 
Gratulálunk a győzteseknek, akik fizikus édességeket nyertek!
2014.05.08