Országos harmadik helyezés a Bolyai-versenyen

Országos harmadik helyezés a Bolyai-versenyen
 A Bolyai matematika csapatverseny országos döntőjében 3. helyezést ért el iskolánk csapata. Tagok: Panka Zsombor, Simon Zsuzsanna, Uzonyi Ákos és Varga Márton (8.a), felkészítő tanáruk Rimóczi Anna.


 

A 2013/2014. tanévben a versenyt az egész ország, valamint Kovászna és Hargita megye területén hirdették meg 3-8. osztályos tanulók évfolyamonkénti 4 fős csapatainak megyei/körzeti írásbeli forduló, majd Kárpát-medencei (írásbeli és szóbeli) döntő formájában.

 A Bolyai-verseny célja segíteni a diákokat azon képességek fejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

 A verseny fővédnökei: dr. Hoffman Rózsa és dr. Freund Tamás agykutató.

 A megyei/körzeti fordulóban a 8. osztályosok között gimnáziumi kategóriában az első és második helyezést egyaránt iskolánk 8.a osztályosai hozták el, s a „Bátori László” nevű csapat az országos döntőbe jutott. Itt összemérte erejét írásban és szóban egyaránt a 28 döntős csapat, s a mieink a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és a miskolci Földes Ferenc Gimnázium után az előkelő 3. helyezést érték el. Az eredményüket talán még szebbé teszi az, hogy órai keretek között ők csupán heti három órában tanulják a matematikát. A csapat tagjai voltak: Panka Zsombor, Simon Zsuzsanna, Uzonyi Ákos és Varga Márton 8.a osztályos tanulók, felkészítő tanáruk Rimóczi Anna.

2013.11.26