Olvasótábor, 2017. március 28 - április 2. Esztergom

Olvasótábor, 2017. március 28 - április 2. Esztergom
Az Emberi Erőforrások Minisztáriuma a Nemzeti Tehetség Programon keresztül támogatta a tábort. (NTP-KKI-16)
Tanárszervezők: dr. Eigner Judit, Mudri Mária, Ortutay Romola


 
 
 

4. olvasótábor

Esztergom

2017. március 28 – április 2.

NTP-KKI-16-0307

 

 

Negyedik olvasótáborunk helyszíne újra a Szent Adalbert Lelkiségi- és Konferencia Központ volt Esztergomban, ahol már két korábbi alkalommal is élvezhettük a ház vendégszeretetét. Most is a Nemzeti Tehetség Program pályázatának komoly támogatása tette lehetővé számunkra ennek a négynapos tábornak a megszervezését.

Mudri Mária tanárnő 19 vidám, érdeklődő diákkal érkezett meg csütörtök délelőtt, s az elhelyezkedés után Eigner Judit tanárnő előadásával kezdődött a hangolódás a négynapos közös „munkára”. A tábor fő témája, vezérfonala az „IDŐ” volt, a tábori „kötelező olvasmány” pedig Ottlik Gáza: Iskola a határon c. regénye. Délután a drámapedagógia eszközeivel Mudri tanárnő, majd Ortutay Romola tanárnő mozgatta meg és oldotta a csapatot. Este közös filmnézéssel zárták a napot, a témának megfelelően a „Tavasz, nyár, ősz, tél… tavasz” c. mozival.

Másnap az Ottlik-regényé volt a főszerep, előadások és műhelybeszélgetések követték egymást Mudri és Ortutay tanárnő vezetésével.

 Szombatra kedves kollégáink érkeztek meg, „vendégelőadók” voltak a gimnázium magyartanárai: Kemény tanárnő Krúdyval, Posta tanár úr Heideggerrel, Mihályi tanárnő a Vanitas-irodalommal kötötte le a diákokat.

Vasárnap a Bazilikabeli szentmise után a Babits-ház meglátogatása jelentett felejthetetlen élményt és egy kis kikapcsolódást a társaságnak. A délutáni összefoglalás után fáradtan, de lelkesen és feltöltődve utazott haza a kis csapat! A filmek, az előadások, a fényképek mentésére, tárolására mindenki kapott egy-egy saját pendrive-ot, amelyre az iskola címere volt gravírozva. A tanárok munkáját pedig további, értékes informatikai eszközök: táblagép és fényképezőgép könnyítette meg.

Ám a java még csak most következett: hétfőn délelőtt a könyvtárban „kreatív írás” feladatok vártak rájuk, a „portfólió-védés” során pedig ki-ki verssel, hasonlattal vagy más prózai írással zárhatta le a közös munkát. Mint mindig, most is ez a része volt a  legszívmelengetőbb, a legfelejthetetlenebb élménye tanárnak, diáknak egyaránt, s az ott elhangzott szép gondolatok újra megerősítettek mindannyiunkat abban, hogy kell, hogy érdemes ezt a különleges „műfajt” folytatni!!!

Dr. Eigner Judit

 

Milyen volt a tábor?

Reflexiók

 

„Hogy őszinte legyek, először nagyon nehéz volt egyben visszagondolni a táborra. Bár csak négy nap volt, egy évnek tűnt. Minden nap egy évszak. Az első napon nem gondoltam, hogy ez a téma ugyanannyit adhat, mint a tavalyi. (…) Inkább gondolatokat írnék le, amik megragadtak a négy nap során.

Az első, ami megmelengette a lelkem, az a tudat, hogy mi most a tavaszban élünk. Hogy most kell kibontakoznunk, megtalálni azt, amit Isten elrejtett bennünk. És ehhez kapcsolódott az a gondolat, hogy Csipkerózsikához hasonlóan, nálunk is akkor fog megjelenni a királyfi, ha majd készen állunk rá.

A következő kedves gondolat az volt, hogy az időnek van ritmusa. Akkor tudunk jól, kiegyensúlyozottan élni, ha úgymond „ráfekszünk” az időre, nem bolygatjuk a bioritmusunkat. És ha a ritmus bennünk él, nem érezzük az időt, csak a változást.

A kötődés és a kapcsolódás különbsége. Hogy mekkora a különbség a kettő között - az egyik görcsös, a másik szabad.

Ottlik regényéből a legkedvesebb az volt, hogy szép lassan áttérnek a szavakkal való kommunikáció helyett valami nagyobb, magasabb szinten való kapcsolatra. (…)

Posta tanár úr órája is nagy hatással volt rám. A fecsegés és a beszéd különbségén azóta gondolkozok. A másik gondolat, ami megfogott, az az autentikus létezésről szólt. Hogy nem meg-változtatni, hanem megerősíteni és elfogadni kell azt, aki vagyok, és hogy át kell vennem a felelősséget önmagamért. A harmadik pedig, hogy akkor látom igazán a felelősséget az életemért, ha a halálom felől nézem. Az a Kosztolányi vers… zseniális volt. …

Összeségében tehát rengeteg gondolatot kaptam a tábortól, csak még nem volt időm, hogy dolgozzak velük. Ennek ellenére a gondolatok, amiket leírtam, már a részemmé váltak. Azóta nem egyszer kaptam magam azon, hogy ezeken keresztül látom, vizsgálom az életet, a világot.”

 

 

„Amióta megnéztük a ‘Tavasz, nyár, ősz, tél… tavasz’ című filmet, kicsit a tavon úszó pagodába vágyom. Ott az ember teljesen rá kell hagyatkozzon a természet ritmusára, és a csendben felerősödő belső hangjára. Úgy érzem, ez az, ami hiányzik a mindennapjaimból: a megnyugvás, a ráhagyatkozás. A film elképesztő tapasztalás volt számomra, rohanó életem megállt két órára, és furcsa módon, épp a digitális világon keresztül tudott elmerülni a természet körforgásában. A film által tudtam kicsit újraértékelni magamban az időhöz való hozzáállásom.”

 

 „A tábor témája az idő volt. És mégis, mintha pont ez nem lett volna. Két óra között a szünet volt, ami ellopta az időt, két szünet közt egy óra. Mindig volt valami. Voltak érdekesebbnél érdekesebb órák, voltak könnyű játékok, de nem volt idő. Mindig csináltunk valamit, akár filmet néztünk, akár beszélgettünk vagy pihentünk. Csak egy valami nem volt, az Idő. Ahogy egyszer ő apját, most Kronoszt lökték le trónjáról.”

 

 

„A tábor olyan volt számomra, mint egy ablaktörlő. Van az a helyzet, amikor az ember csak száguld az autójával, de nem látja, pontosan merre tart. Majd bekapcsolja az ablaktörlőt, ami letörli az üvegről az idő során lerakódott szennyeződéseket, zavaró tényezőket és tiszta képet ad. A sofőr pedig elégedetten hátradőlhet az ülésen, mert már látja, merre tart.”

 

„Nekem olyan volt a tábor, mintha egy erdőben elkapott volna egy vihar. Dörgött az ég, zuhogott az eső, fájtak a cseppek, és próbáltam elbújni, de nagyon nehéz volt. Először menekültem, de nem volt hova, felcsapott a sár, ahogy küzdöttem a vihar ellen. Azután feladtam a harcot, átadtam magamat az ömlő esőnek, és az lemosott rólam mindent, láttatni engedte azt, aki valóban vagyok. Belül megnyugodtam, már nem küzdöttem a vihar ellen, és ezáltal tudtam függetlenné válni tőle.”

 

„Számomra a tábor olyan volt, mint egy óra, amit helyrehoznak, mert innentől kezdve máshogy fog telni az idő.”

 

„Olyan volt ez a tábor, mintha egy olyan bombát dobtak volna egy érintetlen területre, ahol halál helyett új élővilág született.”

 

 

Kreatív írásgyakorlat a tábor zárásakor

 

Az idő

A sérült tetőcserepek között vékony sugárban tör be a fény. A sűrűn szálló por miatt gyakran prüszkölünk. Holott mindezt én hordtam fel, álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi kacat van a padláson. A szomszéd fia, aki segíteni jött át, már fél órája áhítattal nézi a bakelit lemezeket, és azóta háromszor megkérdezte, hogy van-e lejátszóm. Van. Csak már 15 éve nem működik, hibás a tű. Valahogy nem érti meg. Végre erőt vesz magán és megmeri kérdezni, hogy elviheti-e a lemezeket. El. Most pár szatyor ruha és lepedő alól ráncigál ki egy nagyobb fekete dobozt, óvatosan felnyitja, csillogó szemmel nézegeti. Szépen, lassan kiemeli az alkatrészeket és nagy műgonddal szerel. Megtalálta a szaxofonomat. Kérdi, játszhat-e. Persze. Lágyan belefúj, de semmi. Kicsit nagyobb levegőt vesz, fújja, de csak néma süketség. Most a corpusból bután vigyorogva előhúz egy puha, lila női sálat. Kérdőn néz rám, cinkosan kacsint. Én folytatom a bélyeggyűjteményem lehajigálását. Bármennyire igyekszem, előtörnek a régi emlékek.

Akkoriban tényleg csak a zene érdekelt. Mi valódi művészek voltunk. A zenénk a klasszikus alapokhoz nyúlt vissza, de mégis valami egészen új, soha nem tapasztalt élmény volt, és ami a legfontosabb, szívből jött. Korszakalkotók lehettünk volna, de ugye a pénz… És persze az olcsó, lepukkant helyek átka. A többiek persze könnyebben tudták élvezni az életet, ők gyorsan elfogadták, hogy pár perc után már kutyának sem ….. Aztán nemcsak a nők hibája, valóban fiatalok, sármosak voltunk. A sál tulajdonosa miatt adtam fel álmaimat, épp a szólóm közepén tűnt fel, és egyenesen felémtartott szeméből már jó előre láttam, hogy ő nem szereti, ha nem akarata szerint történnek a dolgok. Kaján mosollyal, hívogatólag igazított ruháján, óvatosan letekerte a sálját a nyakáról, majd szenvedélyesen beletömködte a szaxofonba. A többiek soha nem borultak ki. Bármibe belenyugodtak, szépen lassan behódoltak a népnek, és most sikeresek se boldogok.

A hülye szomszéd hülye felesége most vágta be a kertkaput és rikácsolva üvöltözi a nevemet. Hozott kávét. A kávéja tényleg isteni. Szép lassan lekászálódom, kezemben egy pót tű, a lejátszóhóz. A szomszéd fia éhes, elindul haza. Valamit magyarázott, hogy jó áron el tudja adni a retro hangszereet, de biztosan elfelejtettem reagálni. A szomszéd felesége a nyakamba ugrik, milyen jó formában vagyok, jól tartom magam, a kutyám sokat ugat, de a gyepem nagyon szép. Miután lekezelem rövid válaszokkal, a gyerek után kiáltok, várjon. Kérdem, szereti-e a régi zenét. Persze. Kérdem, volna-e kedve este átjönni, főzök vacsorát, iszogatunk, aztán játszom neki egy kicsit. Van.

 

 

Az idő

 

Nekem néha olyan, mint egy sárkányrepülővel szaladó gyerek. Nem lát mást, csak az égen suhanó színes foltot, és érzi a haját borzoló szelet. Máskor olyan, mint egy vért izzadó hajó-vontató. Háncskötélen vonszolja maga után súlyos terhét. Olyan is, mint egy kertész. A keze alatt érlelődnek a gyümölcsök, és megmetszi a fákat. Ha gondatlan, rothadásnak indul a kert. Aztán olyan is, mint egy pszichiátrai eset, akinek minden mozdulata jegyzőkönyvbe van véve, és pontos kórképet alkottak róla a szakértők. Vannak persze, akik tudják, hogy a lélek dolgait nem lehet grafikonon ábrázolni.

   Bármelyik emberhez hasonlíthatnám az időt. Talán azért, mert bennünk születik meg. A személyes tapasztalásunk soha nem órával vagy műszerekkel mérhető idő. A lélek állapota szabja le az idő fonalát, nem másodpercnyi, hanem megérzése szerinti darabokra.

   Másfelől az emberéletre tekintve is figyelhetjük az időt. Hiszen folyamat, körforgás. Önmagába visszatér, és minden egyes szakaszának ki kell bontakozni. Ezzel a ritmussal szembemenni balgaság és önpusztítás, mert csak ebben a körforgásban tudjuk értelmezni magunkat. Ha rá tudunk hagyatkozni, végtelen harmóniát tapasztalunk és megérezzük, milyen könnyű és súlyos az idő.

 

 

Az idő

 

Meghalt a király. Megölték, és trónját most az apagyilkos szennyezi. Kegyetlen hatalmával megállás nélküli robotra fog minden embert. Nincs, aki ne szolgálná. Aki ellenszegül, megtöri. Aki aláveti magát, utolsó csepp véréig kiszipolyozza. Senki sem menekülhet. Nem tehetünk most semmit, csak várhatunk. Várhatunk egy új nemzedékre, ami villámként csapódik majd bele az örök trónba, kettétörve azt, és egy új kort hozva ránk. Akkor majd nem szolgálunk, és minket sem szolgálnak. Nem lesz hatalom és nem lesz nyomor. Nem lesz Föld és nem lesz Ég. Nem lesz te és nem lesz én. Nem lesz semmi, csak a lét.

 

 

Egy gondolat

 

Csendem élvezése közben is húzom kövemet.

Angyali zene kísér itt is,

időm az van rengeteg.

 

 

 

 

Egy alkotás a Tóth Krisztina versből (Idő, idő, idő) kiemelt szavak alapján

 

Gyerekkoromban

 

Szandálban szaladni le a tóra,

Akárhogy ketyeg az állóóra,

nem érdekelt, hogy múlik az élet,

zsinórban telnek a percek, az évek,

S hiába a felnőttek intő igéi:

“Megtanulod, hogy pontosan élni

a legfontosabb, s ami főbb:

soha se húzd a drága időt.”

Túl minden órán, percen, éven

a felnőttkor küszöbére értem,

s elmondhatom, sosem unatkoztam

gyerekkoromban.

 

 

 

kiértem

allóóra

ne húzd

gyerekkoromban

felnőttek

unatkoztam

évek

megtanulod

zsinór

szandál

idő

 

Zárszó

 

 

Mióta készülök, hogy elmondjam... mekkora csodának élem meg azt, hogy már negyedik éve akadnak csillogó szemű, nyitott szívű, olvasni szerető és tudni vágyó, lelkes diákok, akik hajlandóak velünk kicsit kivonulni a világból hol Esztergomba, hol Válra (és akkor a péntek délutáni „Kortárs” teázásokat még nem is említettem, pedig van, hogy fél 6- ig beszélgetünk ott mesékről, könyvekről, Pink Floydról)... szóval hála elsősorban értetek, Ifjak, és hála a lehetőségért... iskolánknak, az alapítványnak, segítőimnek... hála Eigner Judit és Berzsenyi tanárnőnek... az ötletért... hála Romola tanárnőnek az együtt gondolkodásért, a közös munka öröméért... minden kedves kollégámnak, aki idén segített... és hála Istennek... mert áldása kíséri munkánkat... köszönöm, köszönöm...
Mudri tanárnő (Alma)

2017.03.28