Ócsai terepgyakorlat, 2015. május 28-30.

Ócsai terepgyakorlat, 2015. május 28-30.
 Kerékpáros terepgyakorlat Ócsán. A 11.-es biológia fakultációs diákok Perczel tanár úr és Tar tanárnő vezetésével  háromnapos kerékpáros terepgyakorlaton vettek részt Ócsán.


 
 
 
Képek megtekintése a képre kattintva..
 
 
 

Kivonulás a természetbe- Terepgyakorlat az Ócsai Madárvártán

Immáron sokadik éve kerül megrendezésre a friss biosz faktosok körében a terepgyakorlat Ócsára, ami azt a célt szolgálja, hogy a biológia egyes, nehezebben tanulható részeit könnyebben elsajátíthassuk. Már év elején tudtuk, hogy ez egy olyan túra lesz, ahol biciklivel tekerünk majd le a kb. 30 km-re lévő Ócsára, bár akkor még a véleményünk megosztott volt erről. Ahogy közeledett a nap, mindenki egyre izgatottabb lett, igyekezett beszerezni mindent, ami kellhet egy ilyen túrához. Aztán elérkezett május 28., csütörtök. Reggel nyolckor többé-kevésbé megjelent a nagy csapat teljes menetfelszerelésben. Miután megvolt a tájékoztatás, nekivágtunk az útnak, ki kétségbeeséssel a táv hossza miatt, ki izgatottsággal. Kisebb malőrökkel, de eljutottunk első állomásunkra, a soroksári botanikus kertbe. Itt körbejártuk a kertet igazán humoros idegenvezetőnkkel, aki minden növényhez/állathoz tudott valami szóviccet mondani (pl. bizonytalan rovarok = mitévőLEGYEK?!). Ezután indultunk tovább szálláshelyünkre, Ócsára. Mikor mindenki befutott, lepakoltunk, és nekivágtunk a környék vízirovarvilágának megismeréséhez. Akik korán végeztek, nekiláttak a bográcsos vacsora elkészítéséhez, amit aztán mindenki jóízűen elfogyasztott. Éjszaka pedig következett az éjjeli rovarcsapda megtekintése, ami az ismerős fototaxist mutatta be nekünk az éjjeli rovarok által. Másnap reggel, amíg páran a reggelit hozták, izgalmas feladatlapokat oldott meg a csapat. Reggeli után a környék ligeterdejének fajismerete, vízvizsgálata következett, ahol mindenki kellőképpen elfáradt, így jól esett a helyi Bajor étterem svédasztalos, ínycsiklandó lakomájának elfogyasztása. A faluban sok nevezetesség is található, így kár lett volna azokat elmulasztani. Meglátogattuk a helyi tájházat, ami visszarepített minket a XVIII-XIX. századba. A református templom megtekintése után bejártuk a helyi láprétet, ahol egy kísérlettel be is bizonyítottuk a talaj ingatagságát. A rengeteg program és az egész napos kerékpározás után jött a vacsora, Ágh Nóra előadása a madárvonulásról, majd a csillagos égbolt vizsgálata. Szép, tiszta esténk volt, így remekül meg tudtuk vizsgálni a Kis Göncöl, Nagy Göncöl és a Kassziopeia csillagképek kinézetét és helyzetét az égen, valamint azt is, hogy lehet valamit megtalálni az égbolton, és ez alapján tájékozódni. Láttunk műholdat is, és távcsővel megvizsgáltuk a Jupiter egyik holdját. A pihentető alvás után Perczel tanár úr jóvoltából madárdalos ébresztőre kelt a csapat. Ezután a mindenki számára legemlékezetesebb program következett: a madárgyűrűzés. Megtanultuk, hogy mit kell nézni egy befogott madáron, hogy milyen gyűrűt kell rátenni, és meghallgattuk a szívdobogásukat, majd elengedtük őket saját kézből. Közben az ökológiai koffer segítségével kísérleteztünk, hogy mi a különbség a csapvíz és a természetes víz ionösszetétele között. A milánói makaróni elfogyasztása után összekészülődtünk, és hazaindultunk. Alsónémedin megálltunk egy jó fagyira, majd utolsó állomásunk Dunaharaszti volt. Itt megosztottuk a gyakorlaton szerzett élményeinket, és elindultunk a suli felé. Kaptunk defektet, volt lánc- és táskaleesés, izomláz, de a túra egyedisége, különlegessége mellett az ilyen apróságok fel sem tűntek. Így végül május 30-án megérkeztünk a gimnázium elé, ahol elbúcsúztunk, és valami plusszal gazdagabban hazamentünk.
Köszönjük a kiváló szervezést Perczel tanár úrnak és Tar tanárnőnek.

Borsos Brigitta és Pisák Flóra (11.b)

2015.06.14